Mindenkit szeretettel várnak a Domonkos Nővérek 2016.június 2-án 18:00-tól a Hotel Benczúrba (1064, Budapest Benczúr utca 35.).

Szombathely, az Egyházmegye, sőt, a nemzetünk számára is meghatározó, fontos ünnep Szent Márton születésének 1700 éves jubileumi évfordulója. Az egész éven át tartó ünnepségsorozat kiemelt eseménye a július 9-én és 10-én Szombathelyen tervezett zarándok, ifjúsági és családi találkozó. Ide várjuk azokat a hívőket és nem hívőket, akik nyitottak, érdeklődőek, törekszenek a jóra és annak továbbadására. A két nap különféle eseményekkel, élményekkel várja a hozzánk érkezőket, lehetőséget kínálva nekik, hogy megtalálják az őket igazán megszólító programokat, embereket. Éld át a közösség örömét, Szent Márton örökségét, a felemelő szeretet erejét!
Van kedved egy kis irgalomhoz?
Katolikus körökben mozogva – például cserkész bulikon, vagy Agapé, vagy ShoeShine partyk alkalmával is – gyakran elhangzik az alábbi félmondat régen nem látott cimborák között: „Aztán Nagymarosra jössz?”

A keresztény sziget!
Vannak emberek, akik olyan könnyedek, boldogok, kicsit mintha a föld felett, vagy a vízen járnának. Jézus megmutatta az embereknek (főleg Péternek), hogy a szeretet és a hit révén képesek a vízen járni. De vajon hova tűntek a mai világból a krisztusi értékek? Hol a feltétlen szeretet, bizalom, önzetlenség, alázat? Hol a vízen járáshoz szükséges hit?

Van már programod a hétvégére?

A katolikus Shalom közösség most hétvégére rendhagyó lelkigyakorlatot szervez, ahová minden középiskolás korú érdeklődőt szeretettel vár!
Egész életünket és a minket körülvevő világot is átjárja az Isten által teremtett körforgás. Az évszakok változása, a napok körforgása, testünk folyamatai vagy éppen vérünk keringése mind ennek a körforgásnak részese. Isten úgy váltott meg bennünket, hogy Jézus kilépett ebből a forgásból, mikor halála után feltámadt.

Mit jelent a körforgás vagy éppen a teremtés? Mit jelent a megváltás? Hogyan kap helyet személyes életünkben ez a csoda?
Vajon észreveszed a körülötted élő embereket, vagy csak továbbsétálsz?
Mit teszel azért, hogy másoknak jobb legyen?
Szeretnél egy olyan társadalom részese lenni, ahol szereped és felelősséged van?
Elég bátor vagy ahhoz, hogy a változás érdekében konkrét lépéseket tegyél?
Minden kicsiben, velünk és bennünk kezdődik! Csepp vagy a tengerben és minden csepp számít! Légy jelen, légy aktív, vállalj felelősséget magadért és a környezetedért! Gondolkodjunk, alkossunk és tegyünk közösen április 23-án és 24-én! Ez a FEL!konf! Egy konferencia a felelősségvállalásért!
Ha szeretnéd közösségben megtapasztalni, hogyan tehetünk együtt azért, hogy a minket körülvevő világ egy számunkra is élhetőbb hely legyen, ahol az emberi kapcsolatainkért és a teremtett világért felelősséget vállalunk, akkor a FEL!konfon a helyed! Az ÉrMe Alapítvány, az ÉrMe Junior Klub és a KEVE-Y összefogásában egy két napos aktív rendezvényre hívunk most benneteket.
Regisztrálj most!
Mi az az érzelmi intelligencia? Mi a szerepe a párkeresésben, párkapcsolatainkban, önértékelésünkben? Fejleszthető? Tanulható az indulatkezelés? Miért „problémáznak” másféleképpen a férfiak és a nők? Mit tud a jobb agyfélteke, megfelelően használjuk- e? Mi köze van mindennek az együttérzéshez, önfegyelemhez és a kitartáshoz? Milyen szerepe van az érzelmi intelligenciának mindennapjainkban?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ a rendhagyó időpontban, vasárnap este megtartott OpenSky rendezvénysorozat következő alkalmán Pécsi Rita neveléskutató, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola nagyelőadójában.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Időpont: 2016.március 6, 19.00
Helyszín: Budapest,V. ker. Piarista köz 1.
Kérdésed van? Tudj meg többet!
2016. február 19-20-án Pénzen innen és túl címmel konferenciát tartanak Budapesten a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban műhely szervezésében.

A két nap bármelyikére regisztrálhatsz, akár mindkettőre is.
Mi ugrik be nektek, ha azt halljátok, hogy Spice Girls, Jóbarátok, Scooter, trapéznadrág és Will Smith Kaliforniába jött? Naná, hogy a 90-es évek! Sokszor vissza is sírjuk a gondtalan éveket, amikor még nem volt ciki kantáros farmerben és platformos cipőben végigmenni az utcán!
Egy este erejéig visszahozzuk nektek ezt az időszakot az OpenSky első farsangi buliján, ami február 6-án 20 órakor kezdődik a Tamás Alajos Közösségi Házban. Egy laza, de tartalmas hétvégi bulira hívunk most benneteket, ahol kiengedhetitek a gőzt, találkozhattok remek új emberekkel és minőségi zenére táncolhattok!
Keressétek elő a neon ruhákat és a farmerdzsekiteket, mert aki beöltözik, vendégünk egy ingyen italra a büfében!
A hangulatot és a fergeteges bulit a ShoeShine biztosítja, úgyhogy kényelmes cipőt húzzatok, és hozzátok el a legjobb táncmozdulataitokat!
Helyszín: Tamás Alajos Közösségi Ház
Időpont: 2016.02.06. 20.00
Belépő: elővételben (január 29-ig) 800 Ft, január 29. után és a helyszínen 1500 Ft.
Regisztráljatok most! Szóljatok a haverotoknak is! Csekkolj be facebookon is!
Ki vagy? De ki lehetsz?! Válassz új „arcot” egy estére! Készíts jelmezt, próbálj ki egy szerepet, lepd meg magad és barátaid. A kreativitás biztos védelem a kiégés ellen!
A szilveszter után ismét nyakunkon a báli szezon. Január 30-án egy elképesztően változatos bulival várnak benneteket a pálferis közösség szervezői. Azonban ez az alkalom igen csak különleges lesz, mivel nem csak egy változatos pálferis bált kapsz belépőjegyedért cserébe, hanem egy kiváló fergeteges ShoeShine hangulatú bulit is!
Gyere öltözz be, bulizz, táncol és játssz! Regelj be most azonnal!
Mint minden pálferis buli ennek is lesz témája: a pálferis előadásokon elhangzottak vicces vagy komoly feldolgozása!
Időpont: 2016. január 30. szombat 19.00-03.00
Helyszín: Dürer Rendezvényház (1149 Bp. Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Lesz tánctanítás, teaház és büfé. A pálferis bulikon megszokott jó hangolatot garantáljuk. A zenét ezúttal a Shoeshine DJ-i biztosítják, éjfél után parti zenék.
Kapunyitás: 18 órakor, kezdés 19 órakor, parti vége hajnali 3-kor.
Jegyek:
- Január 20. éjfélig jelentkezőknek (jan. 21-ig átutalva): 1600 Ft
- Január 27. éjfélig jelentkezőknek (jan. 28-ig átutalva): 2000 Ft
- Helyszínen megvásárolva: 2800 Ft
A fizetéssel kapcsolatos információkat a jelentkezés után e-mail-ben fogjuk elküldeni. Regisztrációd a belépőjegy átutalásával válik érvényessé. Regisztrálj mindenképpen, mert segíted a szervezést, ha tudjuk, hányan leszünk. Szociális kedvezmény korlátozott számban elérhető a rászorulók számára. Az erre vonatkozó igényeket kérjük előre jelezni a
A felelős és etikus üzletvezetés a gazdasági verseny körülményei között is megtérül, és olyan előnyt biztosít, melyet más vállalatok nem tudnak elérni.

Ebben a témában hirdet pályázatot a Keresztény Értékmegőrző Egyesület egyetemisták, főiskolások és 25 év alatti vállalkozók részére.
Copyright © 2024 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics