A(z) shoeshine kötelező kifejezést feltételezve, a következő 2813 eredmény található.
Ahhoz, hogy meglegyen a ShoeShine egy éves évfordulója, nem tehettünk mást készítettünk 2009-ben is rorate adást
A csodálatos balzsam meg a likas zsák Hallottam volt annak idején, egy messzi múltba veszett régi karácsonyestén, a kandalló előtt. Az ablakon kívül sűrűsödött már a szürkület, s lassanként elvesztek benne a hólepte erdélyi hegyek. A kandallóban...
… A kísértet újra felkiáltott, megrázta láncát, és tördelte árnykezét. – Meg vagy láncolva – szólt reszketve Scrooge. – Mondd, miért? – Azt a láncot hordom, amit magam kovácsoltam életemben – felelte a szellem. – Én csináltam, szemről szemre,...
Mogyoródi ifitalálka és a Mikulás - TVSS
Mogyoródon is találkoztunk, és a Szalézi nővéreknél vendégeskedtünk, legközelebb csupán többen kell lennünk!
Látszólag ez a két fogalom teljesen különbözik egymástól, azonban mégis szervesen összekapcsolódik. Miután az ember betöltötte a 18-19 éves kort, nem lehet szétválasztani ezt a szenvedést és ezt az örömöt. És ez így marad kb. 5 évig. Persze a repetát...
Az a helyzet, hogy el kéne dönteni hol szilveszterezel! Mert mindjárt 2010. Hogy eme döntésedben megsegítselek előszedtem a legutóbbi szilveszteri buliról készült SS-t.
Komáromi Rebeka, a moldvai Magyarfalu tanítónője fényképes előadást tart a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége munkájáról és terveiről 2009. december 28-án 16:30 órai kezdettel a Szentháromság templom közösségi házában. Közreműködik Manninger Lencsi...
December 18 -án világszerte - nálunk már 17-én - kék, hatalmas szemekkel és világító szeplőkkel megáldott teremtmények fogják ellepni a mozikat, mivel ekkor lát napvilágot James Cameron filmej az Avatar. Nyilvánvalóan, nem láttam még a filmet, de mivel...
Minap egy kellemes, jó szándékú úriemberrel ismerkedhettem meg, aki mellesleg igazi szőlőből készült bort szokott termelni Eger környékén. Ez manapság igazi kincs, sőt miután végigkóstoltam az általa készített - számomra különösen kedves fehér borait -...
Kedves Barátaim, és Ismerőseim! A trióval töltött három hetes Japán turné után ismét teljes erővel belevetettem magam a BB világába. :-) Egyik TV-ből ki, a másikba be, hogy minél többen értesüljenek a hírről: a Bolyki Brothers Dec. 20-án nagyszabású...
2009 -ben is megnéztük, milyen egy premis szalagavatás, nomeg az after
– Jól vagy? Segíthetek? A Blahán voltam, az aluljáróban. Máskor mindig a Deákig megyek, ha a Nyugatiba akarok jutni, de most volt szabad ötven percem, és úgy döntöttem, sétálok egyet a Körúton. A mozgólépcsőről lelépve az egyik kijárat felé vettem az...
Megnéztük, hogy milyen élőben meghallgatni egy előadást Pál Feri atyától.
Majdnem tíz évvel ezelőtt futottam bele a könyvespolcunkon egy agyongyűrődött, szétolvasott icipici könyvecskébe. Azóta én is sokat olvastam, de valahogyan mindig erőt tud adni, bíztatást, ezért szeretném ajánlani nektek is Morlin Imre A csodálatos kép...
Filmet szeretnék ajánlani neked. Ma este megnéztem életem első olyan filmjét melynek létrehozásában Német kollégák is részt vettek. Ez azért érdekes számomra mert az idióta tinihülyeségeken kívül, nem sok komoly német alkotást láttam eddig életemben,...
- Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos más mise, melyet halálod után ajánlanak fel érted, mások. - A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja. - A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem...
Szombathelyen, Magyarország adott otthont a nemzetközi ifjúságpasztorációs konferenciának. Youth Pastoral conference has been organised at Szombathely.
A 2009 -es gödöllői Református Líceum szalagavatóján voltunk.
Copyright © 2024 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics